Nappali és esti tagozatos kétéves nyomdaipari szakképzési lehetőség

A Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Szily Kálmán Műszaki Szakgimnáziuma,  Szakközépiskolája és Kollégiuma Tótfalusi nyomdaipari tagozata, 2018. március 24-én (szombaton) 10-13 óráig az Iskolában KREATÍV REGGELIRE várja szeretettel a nyomdászat iránt érdeklődő, nyomdásznak tanulni készülő gyerekeket és felnőtteket.

Helyszíne: Budapest, VIII. Tolnai Lajos utca 4-10.


 

Az iskola évtizedek óta megszakítás nélkül a Tolnai Lajos utcában működik. Képzünk nyomtatott termékeket tervező, kialakító kiadványszerkesztőket, a nyomtatási technológiákat ismerő és alkalmazó nyomdaipari technikusokat, továbbá könyvkötőket. A gyakorlati oktatás is ebben az épületben zajlik. A centrum segítségével intézményünk igyekszik tartani a színvonalat. Tanulóink korszerű nyomdagépeken sajátíthatják el a szakmát. Végzett diákjaink jellemzően a nyomdaiparban helyezkednek el.

Iskolánkban jelenleg szakgimnáziumi nappali képzésben ötvenhárom tanuló vesz részt. Az érettségi utáni szakképzésben, nappali és esti képzés keretében hetvennégyen tanulnak. Közülük nyomdaipari technikusnak (gépmesternek) összesen huszonnyolcan, míg könyvkötőnek és nyomtatványfeldolgozónak huszonöten készülnek esti képzésben.

Ebben a beiskolázási időszakban érettségizett tanulók jelentkezését várjuk.

• Nyomdaipari technikus (gépmester)
• Kiadványszerkesztő technikus

Iskolarendszerű nappali képzés. A képzési idő két év. A tanulmányok megkezdéséhez érettségi és alkalmassági vizsgálat szükséges. Az összefüggő szakmai gyakorlat ideje 160 óra. A tanuló választhat, hogy ezt az iskolában vagy külső gyakorlati helyen tölti. Az elmélet–gyakorlat arány: 30%–70%. Csak az első szakmát lehet nappali tagozaton megszerezni, nappali tagozaton a felső korhatár huszonöt év. A tanulmányokat komplex szakmai vizsgával zárják. A képzés ingyenes.

• Könyvkötő és nyomtatványfeldolgozó (esti)
• Nyomdaipari technikus (gépmester) (esti)

Iskolarendszerű, esti tagozatos kétéves képzés. Heti három alkalommal délutánonként 15:30-tól 20:10-ig. A tanulmányok megkezdéséhez alkalmassági vizsgálat szükséges. Az összefüggő szakmai gyakorlat ideje 80 óra. A tanuló választhat, hogy ezt az iskolában vagy külső gyakorlati helyen tölti. Az elmélet–gyakorlat arány: 30%–70%. A második szakképesítés megszerzését is támogatja az állam, így a képzés esti tagozaton is ingyenes. Lehetőség van arra, hogy az összefüggő gyakorlatot és a második év gyakorlatát nagyüzemi körülmények között végezzék a Reálszisztéma Dabasi Nyomdában vagy Budapesten, a Pauker Nyomdában. A tanulmányokat komplex szakmai vizsgával zárják.

A képzéseket szakmánként legalább tizenkét jelentkező esetén indítjuk.
Az oktatásban egyre kevesebb a szakmáját szerető, lelkes, fiatal, tudását átadni vágyó szakember, ennek ellenére mi még mindig színvonalasan tudjuk teljesíteni a feladatot, és nagyon örülnénk, ha a nyomdaiparban dolgozó kollégák közül lennének olyanok, akik részt vennének a leendő szakemberek nevelésében.
Így még színvonalasabban tudnánk a nyomdaipar igényeit kielégíteni és segíteni a munkaerő-utánpótlást!

További információ:

Az iskola weboldala:
www.totfalusisuli.hu

Print: a Te jövőd kampány:

www.printjovoje.hu

A kampányban részt vevő cégek:
http://www.printjovoje.hu/nyomdaipari-vallalkozasok.php

 

Kiegészítő információk