A Keskeny Nyomda a minőség és a szabvány szerinti nyomtatás elkötelezettje
- Részletek
- Közzétéve: 2013. január 27.
2010-ben a Keskeny Nyomda elsőként vezette be az ISO 12647-2 szabvány szerinti nyomtatást. Ez az ofszetnyomtatás nemzetközi szabványa, amely a nyomtatásnál ellenőrizendő és betartandó értékeket írja elő.
Miért is jó és hasznos ez nekünk és Önöknek?
A fejlesztések által el tudjuk érni, hogy megrendelőinknek minden esetben a megszokott, magas színvonalat nyújtsuk nyomdatermékeiknél, mindezt azáltal, hogy folyamatos, mérhető és reprodukálható minőséget tudunk biztosítani.
A ISO 12647-2 tanúsítvány által kontrollálni tudjuk, hogy a nyomatok színe mindig megfelelő legyen, ne csak vizuálisan, hanem konkrét mérésekkel igazoltan.
Nyomdánk külön figyelmet szentel ennek, így mind az előkészítés folyamán, mind a gyártás alatt a színkezelést kijelölt szakembereink felügyelik.
- Az előkészítésben minden bejövő és általunk készített proof színellenőrzésen megy keresztül.
- Minden nyomógépet felszereltünk a színméréshez szükséges eszközökkel.
- Minden nyomásról automatikus protokoll képződik amelyen követjük és ellenőrizzük a kalibrációk állapotát, amit szükség szerint korrigálunk.
Minden gyártási folyamatot az előírások, a technológiai beállítások, gyakorlatilag az előírt szabványok tesznek kiszámíthatóvá, és stabillá.
Magyarország első ISO 12647-2 tanúsított nyomdájaként mindig is büszkék voltunk arra, hogy egy szabványos, fenntarthatóan magas minőségű nyomtatási rendszert hoztunk létre.
Idén sikeresen megújítottuk ISO 12647-2 tanúsítványunkat, és beüzemeltük hazánkban az egyetlen íves Inpress Control-os nyomógépet, amely minden harmadik ívet menet közben ellenőriz, így biztosítva az előírások szerinti tökéletes minőséget.