Wacha Imre kapta a TINTA Könyvkiadó Arany Penna Díját
- Részletek
- Közzétéve: 2013. máj. 12.
Az Írók Boltjában 2013. április 16-án Wacha Imrének átadták a TINTA Könyvkiadó Arany Penna Díját. Kiss Gábor kiadóvezető-főszerkesztő elmondta, hogy a Díjat 2000-ben alapították, és minden évben annak a szerzőnek ítélik oda, akinek az elmúlt időszakban szakmai és közönségsikert is aratott a Tinta Könyvkiadónál megjelent műve.
Fotó: Mátyási Dániel
Eddigi díjazottak többek között Bárdosi Vilmos, Eőry Vilma, Makkai Ádám, Parapatics Andrea, Rácz János, Szathmári István, Tótfalusi István és Zaicz Gábor. Az idén 82 éves Wacha Imre a Nem csak szóból ért az ember című könyvével érdemelte ki a kitüntetést. A könyv alcíme, – amely így szól: A nonverbális kommunikáció eszköztára – közelebb visz az írás tartalmához. A szerző a díjátadást követően elmondta, hogy mai világunkban szavainkon túl különösen fontosak a gesztusaink, a mimikánk és ruházatunk, sőt testtartásunkkal is üzenünk beszélgetőtársainknak, partnerünknek. Ezeket a szavakon túli üzenethordozókat leltározza a könyv.
A jó hangulatú beszélgetés során Wacha Imre ismertette azt a heroikus munkálatot, amelyben Petőfi Sándor szókincsét leltározták az 1970-es, 80-as években. A 8 fős csoport munkája eredményeképpen látott napvilágot három évtizede a Petőfi-szótár, amelyből megtudhatjuk, hogy Petőfi Sándor költeményeiben, prózai munkáiban és fordításaiban összesen 23 000 különböző szót írt le. Szó került arról is, hogy ez talán nem is olyan sok, de Petőfi nyelvezete egyszerűségében és az egyszerű szavak szokatlan összekapcsolásában rejlik.
Wacha Imre végül elmondta, hogy több évtizede tanítja a rádió- és TV-bemondóknak a helyes kiejtést, és most éppen egy átfogó kiejtési lexikon készítésén dolgozik.