Szentendrei Teátrum és Nyár

 

2016. július-augusztusában programok sokaságával várja vendégeit Szentendre történelmi belvárosának varázslatos szabadtéri helyszínein a Szentendrei Teátrum és Nyár fesztivál. Programkínálata az előző éveknél is gazdagabb: változatos műfajú színházi előadások – vígjátékok, klasszikusok mai átiratai, kortárs színművek, zenés estek – komolyzenei, jazz, népzenei és világzenei koncertek mellett idén opera és klasszikus zenei koncertek, lakásszínházi szólóestek is megtalálhatók benne. Az Ister napok és a Szentendre éjjel-nappal nyitva nyárzáró fesztivál ingyenes rendezvényei minden korosztály számára változatos élményeket kínálnak. A kommunikációs felületek megújult arculata, kedvezményes jegyvásárlási lehetőségek teszik még vonzóbbá a fesztivál programját.


 

A Szentendrei Teátrum

Daniel Glattauer: Párterápia című színdarabjának magyarországi ősbemutatójával nyitja meg kapuit július 8-án. A darabot Znamenák István rendezi, a főszerepekben Balla Esztert, Debreczeny Csabát és Mészáros Mátét láthatja a közönség. A cselekmény fókuszában egy házassági válságba került pár áll, aki utolsó kísérletképpen szakemberhez fordul. Az orvos munkához lát, frenetikus helyzetek és mulattató fordulatok során megismerjük nem csak a páciensek, hanem a terapeuta életét is, és haladunk a meglepő végkifejlet felé. Az előadás az Orlai Produkciós Iroda és a Teátrum közös produkciójaként kerül színre.

Joao Bethencourt: Telitalálat! című komédiáját itthon szintén a Szentendrei Teátrum színpadán láthatja először a közönség. A magyar származású szerző vígjátéka Rio de Janeiróban játszódik, de játszódhatna bárhol, ahol az emberek hétről hétre TOTÓ szelvényeket töltenek ki annak reményében, hogy a telitalálattal megütik a főnyereményt. A fergeteges komédia elképesztő fordulatok során mutatja be a pénzhez, a gazdagsághoz, vagy a gazdagság ígéretéhez való viszonyunkat, az egymás iránt tanúsított együttérzésünk változásait és gyenge pontjait. A darabot Sipos Imre rendezi, szereplői: Őze Áron, Kovács Vanda és Vasvári Csaba. A bemutató augusztus 5-én lesz a a Városháza udvarán.

A két bemutató mellett változatos műfajú vendégelőadásokat láthat a közönség a Városháza és a Ferenczy Múzeum udvarán.
Szepes Mária műveiből készült a Merre Tartasz ember? című zenés, táncos, álmokkal és víziókkal teli „másvilági tragikomédia”.
Szabó Borbála Kerengők – Csongor, Tünde című Vörösmarty-átiratában mai tündérmesét láthatunk, srácokkal, lányokkal, lepukkant ördögfiakkal.
Tipikus mai élethelyzeteket dolgoz fel Jean Marie Chevret: Amazonok című darabja, a Rózsavölgyi Szalon előadása és Robert Dubac: A férfiagy, avagy nincs itt valami ellentmondás? című egyszemélyes vígjátéka Csányi Sándorral a főszerepben.
Három nagyszerű színésznő: Hernádi Judit, Tenki Réka és Fullajtár Andrea zenés, önvallomásos estje, illetve monodrámája is szerepel az idei programban.


Az operák kedvelőinek igazi csemegének ígérkezik Kolonits Klára estje, amely az énekesnő Bel Canto Reloaded című szólólemezének koncertszerű előadása lesz a Hungarian Studio Orchestra közreműködésével.
Klassz óra címmel egy különleges klasszikus zenei koncertre is sor kerül, amelynek során kiemelkedő fiatal tehetségek zenetörténész közreműködésével szórakoztató formában elemzik is az elhangzott darabokat. A koncert és a beszélgetés témája Mozart lesz.
A nagyszínpadi előadások sorát augusztus 14-én A teljesség felé című nagyszabású produkció zárja: Gryllus Dániel dalsorozata Weöres Sándor prózájából, amely a magyar jazz és népzenei zenei élet kiválóságainak közreműködésével hangzik el.

A Szentendrei Teátrum idén új helyszínt avat: a városi vendégház felújított műemlék épületének intim hangulatú udvarán lakásszínházi esteket élvezhet a közönség. Két Dumaszínház-est, Kárász Eszter Piaf-estje és Turek Miklós két versszínházi előadása – Faludy György és Petőfi Sándor – szerepel a programban.
A Dunaparti Művelődési Ház udvarán vasárnap délelőttönként a Gyerekteátrum előadásai - zenés, élőszereplős és bábelőadások- várják a kisgyermekes családokat.

A MűvészetMalom nyaranta a kiállítások mellett a társművészeteket is befogadja. Idén a Budapest Jazz Orchestra, a Vujicsics Együttes és Sebő Ferenc, a Budapest Voices és a Kiscsillag ad koncertet itt.

A színházi előadások és koncertek mellett ingyenes szabadtéri rendezvényekkel is várja vendégeit a Szentendrei Nyár fesztivál.

Július 23-24-én ismét megrendezzük a szentendreiek legkedveltebb nyári programját, a Dunához kötődő helyi hagyományokra épülő Ister napokat, vízi és vízparti programokkal és a zenés éjszakai gyertyaúsztatás páratlan látványával.

A nyár utolsó hétvégéjén, augusztus 26-28-án a város már hagyományosan késő éjszakáig változatos művészeti és gasztronómiai programokkal várja a látogatókat. A Szentendre éjjel-nappal nyitva fesztivál keretében a város kiállítóhelyein, galériáiban és szabadtéri helyszínein megrendezett kiállítások és vásár mellett multimédiás akciók, fényfestés, nyitott műtermek, tematikus séták, szabadtéri koncertek és színházi előadások, a gyerekeknek játszó és alkotó szigetek nyújtanak élményt minden korosztálynak.
A kulináris élvezetek kedvelőinek is érdemes nyáron Szentendrére látogatni: augusztus 26-28-án Bor- és Gasztrofesztivál lesz a Duna-korzón.

Részletes program: www.szentendreprogram.hu
Szervezés és információ:
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
2000 Szentendre, Duna-korzó 11/a.
Telefon: 26/312-657
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kiegészítő információk