SZENTENDREI TEÁTRUM ÉS NYÁR 2017 Július 7. – augusztus 20.

1969-ben színművészeti főiskolások ötlete nyomán Szentendre különleges atmoszférájú barokk főterén nyári színház született, amely csaknem 50 éve ajándékozza meg felejthetetlen élményekkel a kultúra szerelmeseit.

Július elejétől augusztus végéig, a Szentendrei Teátrum és Nyár időszaka alatt Szentendre utcái, terei, templomai, kertjei és udvarai a nyári hétvégeken színházi előadásoknak, koncerteknek, gyerekprogramoknak és hagyományőrző eseményeknek adnak otthont.

A 2017. július 7-étől augusztus 20-ig tartó programsorozat vázát a színházi előadások, és azon belül is a Szentendrei Teátrum saját, illetve koprodukcióban felállított, három premier előadása adja. A másfél hónap alatt Szentendre belvárosának 6 helyszínén 25 produkció lesz látható, hallható. A játszóhelyek más-más profillal működnek, így külön helye lesz a nagy színházi produkcióknak, monodráma és kamara előadásoknak, a koncerteknek és a gyerekelőadásoknak. A sevillai borbély vígopera bemutatásával a Teátrum legendás éveinek hangulatát újra Szentendre Fő terére varázsoljuk FRISS című programsorozat, az alternatív és független színházi előadások sora egyrészt bemutatkozási lehetőséget nyújt a színész- hallgatóknak, pályakezdő színészeknek, másrészt az ő generációjuknak nézőit is bevonzza a színház világába.


 JÚLIUS 13. PÉNTEK, 19:30

További előadások: július 14., 15., 16. 19:30
Esőnap: július 17.
Városháza udvara (Városház tér 3.)
Szép Ernő: VŐLEGÉNY – vígjáték 3 felvonásban
Az előadás a Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre
Szereplők: Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás,
Takács Kati, Gazsó György, Tóth Ildikó, Fillár István/
Kerekes József, Szabó Irén, László Lili, Hevesi László, Madácsi István, Gecse Noémi
Dramaturg: Kárpáti Péter
Zene: Lázár Zsigmond
Jelmez: Zeke Edit
Díszlet: Valcz Gábor
Grafika: Csáfordi László
Rendező munkatársa: Skrabán Judit
Rendező: Novák Eszter
Producer: Orlai Tibor
Szép Ernő a legnagyobb zsonglőr, kötéltáncos, illuzio¬nista a magyar irodalomban. A Vőlegény pedig az egyik fő attrakció. Az első felvonás szédítően kavargó burleszk, a második krimiszerűen izgalmas szerelmi párbaj, mely egyszerre gyöngéd és tébolyultan erotikus, és minden¬nek tetejében egy fogorvosi székben játszódik.
Vigyázat, az érzéstelenítés elmarad!
Szép Ernő örökösének engedélyét a Hofra Kft. (www.Hofra.hu) közvetítette.
Az előadás hossza: 3 óra, három részben
Belépőjegy: 3800 Ft | Early bird jegy június 18-ig: 3500 Ft

 

PREMIER!

JÚLIUS 15. SZOMBAT, 20:00

További előadás: július 16. 20:00
Ferenczy Múzeum udvara (Kossuth Lajos u. 5.)
Esőhelyszín: városháza díszterme (Városház tér 3.)
ÉLET.TÖRTÉNETEK.HU... A nővérek | Levél apámhoz!

Igaz történetek sorozata a közelmúltból Az előadás a Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre

Lengyel Nagy Anna igaz történetei színpadra alkalmazva,

Egri Márta és Egri Kati előadásában
Látvány: Kálmán Eszter
Dramaturg: Zöldi Gergely
Plakát: Csáfordi László
Az előadás rendezője: Cseh Judit
Vezető rendező: Pelsőczy Réka
Producer: Orlai Tibor
Lengyel Nagy Anna egész életében mániákusan gyűjtötte kis emberek nagy történeteit. „Negyven éve beszélgetek velük. Civilek, névtelenek, ismeretlenek. Közülünk valók. Negyven éve nem tudok hozzászokni ahhoz a sok csodá¬hoz, groteszk fintorhoz, tragikumhoz és bölcsességhez, ami egy emberi sorsba belefér." Pelsőczy Réka vezeté¬sével színész-rendező párosok állítják most elénk ezeket a különféle sorsokat, hétköznapi emberek egyéni, mégis különleges, mindannyiunkhoz szóló igaz történeteit.
Belépőjegy: 3000 Ft


JÚLIUS 23. VASÁRNAP, 20:00

Ferenczy Múzeum udvara (Kossuth Lajos u. 5.)
Esőhelyszín: Városháza díszterme (Városház tér 3.)
Parti Nagy Lajos: AZ ÉTKEZÉS ÁRTALMASSÁGÁRÓL
Az előadás a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre
Játssza: Mészáros Máté
Rendező-asszisztens: Kovács Henrietta
Plakát: Csáfordi László
Rendező, látvány: Znamenák István
Producer: Orlai Tibor
Az évekkel ezelőtt megjelent, azonos című hosszúpróza, az előadás alcímet viselte. Nem véletlenül.
Az étkezés ártalmasságáról valóban termékbemutató előadás, a főhős, bizonyos Fibinger tragikomikus nagy¬monológja, élet-áriája haknikörútja egyik állomásán, egy vidéki művelődési ház sokat látott színpadán. Jóllehet, a főhős az étkezésről beszél csillapíthatatlanul, de élet¬ről, halálról, szerelemről, szenvedélyről, olthatatlan, kéjes dühről szól, amivel az ember be akarja kebelezni a mási¬kat, magát, a világot, míg el nem dől vele önnön börtöne és temploma, a kalodányi test.
Előadás hossza: 1 óra 40 perc
Belépőjegy: 3000 Ft

  

PREMIER!

JÚLIUS 28. PÉNTEK, 20:30 | JÚLIUS 29. SZOMBAT, 20:30
Esőnap: július 30., 31.
Fő tér
Gioacchino Rossini: A SEVILLAI BORBÉLY (Il barbiere di Siviglia)
vígopera 2 felvonásban
A Szentendrei Teátrum és a Co-Opera közös produkciója
Szövegét Beaumarchais nyomán Cesare Sterbini írta, Galambos Attila fordította

Almaviva gróf: Balczó Péter/Vadász Zsolt
Figaro: Molnár Levente/Kendi Lajos
Rosina: Mester Viktória/Kálnay Zsófia
Bartolo: Kiss András/Bátki Fazekas Zoltán
Basilio: Kovács István/Busa Tamás
Berta: Frankó Tünde/Lázin Beatrix
Fiorello: Erdős Attila
Őrtiszt: Langer Soma
Kisfiú: Visnyei Máté
Közreműködik a Budapesti Operettszínház férfikara és a Budapesti Operettszínház zenekara
Vezényel: Dinyés Dániel
Jelmeztervező: Rákay Tamás
Díszlettervező: Székely László
A rendező munkatársa: Merczel Mária
Rendező: KERO©
A Sevillai borbély bemutatásával újra a Teátrum legendás éveinek hangulatát varázsoljuk Szentendre Fő terére.
Az előadás hossza: 3 óra, két felvonásban
Belépőjegy: 3800 – 10000 Ft


JÚLIUS 30. VASÁRNAP, 20:00

Ferenczy Múzeum udvara (Kossuth Lajos u. 5.)
Esőhelyszín: Városháza díszterme (Városház tér 3.)
Edouard Louis: LESZÁMOLÁS VELEM
Az előadás a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre
Edouard Louis: Leszámolás Eddyvel című regénye alapján, Pataki Pál fordításának felhasználásával
Színpadra alkalmazta Rába Roland és Zöldi Gergely
Játssza: Nagy Dániel Viktor
Rendező: Rába Roland
Apám kétségbeesett. „Fiú ez egyáltalán, vagy mi? Folyton bőg, fél a sötétben. Miért ilyen? Én nem neveltem lány¬nak, pont úgy bántam vele, mint a többi fiúval!” Fogalma sem volt, hogy engem ugyanezek a kérdések gyötörnek. Ha fiú vagyok, miért nem vagyok olyan, mint a többiek? Miért viselkedem így, miért affektálok, miért gesztikulá¬lok széles mozdulatokkal, miért olyan nőies a beszédem? Nem tudtam, miért lettem ennyire más, és ez borzalma¬san fájt.
Csak 14 éven felüli nézőinknek ajánlott!
Az előadás hossza: 1 óra 30 perc, szünet nélkül
Belépőjegy: 3000 Ft


AUGUSZTUS 4. PÉNTEK, 5. SZOMBAT, 20:00

Esőnap: augusztus 6., 7.
Városháza udvara (Városház tér 3.)
Gogol: EGY ŐRÜLT NAPLÓJA
Az előadás a Katona József Színház, a FÜGE, az Orlai Produkciós Iroda és a szegedi
Maszk Egyesület együttműködésében jött létre
Popriscsin: Keresztes Tamás
Rendezte: Bodó Viktor
Gogol Egy őrült naplója című pétervári elbeszélését Bodó Viktor állította színpadra. A történet főszereplő¬jét, a realitásérzékét folyamatosan elvesztő, már eleve labilis valóságérzékelésű hivatalnokot Keresztes Tamás játssza, aki nem először kap főszerepet Bodó előadásai¬ban. Az Egy őrült naplója új változatának szövegkönyve több fordítás és az eredeti orosz példány összevetésével készült. Keresztes Tamás mellett az előadás másik fontos szereplője az akusztikai környezetet és atmoszférát teremtő loop lesz, melynek segítségével élőben születik meg az előadás zenéje.
Mi vagyunk őrültek, vagy a világ őrült meg körülöttünk? – erről is szól Gogol 1834-ben játszódó története. A kérdés most is ugyanolyan aktuális.
Az előadás hossza: 1 óra 30 perc
Belépőjegy: 3500 Ft


AUGUSZTUS 6. VASÁRNAP, 20:30

Ferenczy Múzeum udvara (Kossuth Lajos u. 5.)
Esőhelyszín: Városháza díszterme (Városház tér 3.)
SWEET CHARITY – Auksz Éva koncert estje
Neil Simon - Cy Coleman - Dorothy Fields nyomán írta: Zöldi Gergely
Charity: Auksz Éva
Dramaturg: Zöldi Gergely
Rendező: Őze Áron
Charity alakját először Federico Fellini alkotta meg a Cabiria éjszakái című filmjében. Ennek alapján készült a világhírű musical, Auksz Éva pedig különleges feladatra vállalkozott, amikor egyszemélyes koncertszínházat hozott létre, melyben nemcsak Charity, hanem – a néző¬ket is segítségül hívva – a többi szerep is életre kel.
Keserédes komédia és szívemhez nagyon közel álló előa¬dás született – meséli Auksz Éva. Komoly nehézség, hogy egy pillanatra sem lehet kiengedni, 80 percig kell magas hőfokon égni, ami roppant kimerítő. Az előadás azon¬ban mindenért kárpótol, mert ez a mese nagy tanítás az életről, kapcsolatokról, férfiakról és nőkről. Mégpedig úgy hogy egy percig sem ítélkezik. Éppen olyan, mint Charity: édes és szerethető.
Az est hossza: 1 óra 20 perc
Belépőjegy: 3000 Ft


AUGUSZTUS 11. PÉNTEK, 20:00

Esőnap: augusztus 13.
MűvészetMalom (Bogdányi u. 32.)
Szigligeti Ede, Vecsei H. Miklós, Kovács Adrián:
LILIOMFI
A Budaörsi Latinovits Színház előadása
Játsszák: Spolarics Andrea, Ilyés Róbert, Bregyán Péter, Kiss Andrea e.h., Rujder Vivien e.h., Szabó Sebestyén László e.h., Böröndi Bence e.h.,
Vecsei H. Miklós, Gyöngyösi Zoltán e.h.,
Figeczky Bence e.h., Dóra Béla e.h.
Zenészek: Babay Béla, Balázs Tamás, Tabányi Tibor
Rendező: Ifj. Vidnyánszky Attila
Átdolgozta: Vecsei H. Miklós
Zeneszerző: Kovács Adrián
A rendező munkatársa: Juhász Gabriella
Ennek a darabnak már a címe is ámítás, itt senki sem az, aki, és semmi nem az, ami. Még a hazugság sem igazi hazugság, Az efféle helyzetekből a való életben cifra kis bonyodalmak szoktak adódni. Itt végül minden és min¬denki a helyére kerül, a szerelmesek egymáséi lesznek, a hoppon maradtak megtanulják hazájuknak tekinteni a hoppot, a pénz pedig – és talán mégiscsak ez a legfon¬tosabb – a családban marad.
Az előadás 2016-ban a Pécsi Országos Színházi Találkozón két díjat is elnyert.
Az előadás hossza: 2 óra 30 perc, egy szünettel
Belépőjegy: 2500 Ft


AUGUSZTUS 13. VASÁRNAP, 20:00

Ferenczy Múzeum udvara (Kossuth Lajos u. 5.)
Esőhelyszín: Városháza díszterme (Városház tér 3.)
MEZEI MÁRIA: HOZTAM VALAMIT A HEGYEKBŐL
Tóth Auguszta önálló estje
A Nemzeti Színház produkciója
Mezei Mária: Tóth Auguszta
Zenei szerkesztés és zongorán közreműködik: Szilassy Nelly
Díszlet- és jelmeztervező: Glória von Berg
Színpadra alkalmazta: Dávid Zsuzsa és Tóth Auguszta
Rendező: Dávid Zsuzsa
Azt mondják, egy ember addig él, amíg emlékeznek rá. Vajon Mezei Máriára hányan emlékeznek napjainkban? És hogyan? A „kecskeméti, franciás Mezeire”, aki remekül játszott kokottokat…, aki színésznő akart lenni, és az lett. Díva, Vörös Démon, Femme fatale! Vajon igazán ezt akarta és így? Valójában milyen ember volt? Hogyan élte mindennapjait? Kit és hogyan szeretett? Boldog volt-e, mint nő, mint ember, mint művész? Eleget tett-e a maga elé kitűzött, vállalt feladatának: szeretetben, szeretettel élni? Sok-sok kérdés, melyekre életét kutatva sem kaptunk egyértelmű választ. Nehéz utat vállalt, míg végül sikerült révbe érnie hű társával oldalán, mindennap megharcolt szeretetben, harmóniában önmagával, békében a világgal.
Régóta és sokszor az „utamba” került Mezei Mária: vagy úgy, hogy dalait énekelhettem, vagy úgy, hogy egy könyvet kaptam róla... Ismeretlenül is megszerettem.
Estemmel izgalmas kalandozásra hívom, várom Önöket. Fedezzük fel együtt - sok zenével, humorral és iróniával fűszerezve - e csodálatos Asszony, Ember, Művész életét. Az előadás hossza: 2 óra, egy szünettel 

Belépőjegy: 3000 Ft


AUGUSZTUS 18. PÉNTEK, 20:00

esőnap: augusztus 21.
Városháza udvara (Városház tér 3.)
Anton P. Csehov: EGYFELVONÁSOS KOMÉDIÁK
1. A medve
2. A dohányzás ártalmairól
3. Leánykérés
A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház vendégjátéka
Játsszák: Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Kacsur Andrea, Tóth László, Varga József
Fordította: Sík Endre
Díszlet-jelmez: Balla Ildikó
Színpadra alkalmazta és rendezte: Vidnyánszky Attila
Öten játsszák el Csehov három jelenetét, amelyet szó szerint „keretbe foglalnak”. Valóban az archetípusok famíliájával találkozunk, amely a mimusjátékokkal, vásári komédiákkal, a commedia dell’artéval, a cirkusz világával áll rokonságban. Ide tartoznak Csehov bohó¬zatai. E műfajok előadásmódja a lehető legkomolyabb, tulajdonképpen a „lélektani realizmus” metódusa, és éppen ezáltal válnak a befejezések csattanóvá, váratlan poénokká. A beregszásziaknál kifogyhatatlanok a tar¬talékok ötletben, tehetségben, fegyelemben, fanatikus lelkesedésben, játékban és művészi alázatban.
(Darvay Nagy Adrienne)
Az előadás hossza: 1 óra 40 perc, szünet nélkül
Belépőjegy: 3500 Ft


AUGUSZTUS 19. SZOMBAT, 20:00

Városháza udvara (Városház tér 3.)
BOBAN MARKOVIĆ ORKESTAR
A Boban Marković Orkestar mindent elért, amit zenekar elérhet a világ ezen szegletében; díjak sokasága, több százezer eladott lemez, klub és fesztiválkoncertek százai, rajongók tízezrei követik örömzenélésüket, bárhol is játszanak Európa országaiban…
Boban már vagy két évtizede Szerbia legjobb trombitásának számít, honi rajongótáborát tekintve pedig állíthat¬juk, hogy Magyarország legnépszerűbb trombitása is!
A Boban Marković Orkestar legújabb, The Promise című lemezével Boban zeneszerzőként is jelentős sikert köny¬velhetett el, és azt is tanúsította, hogy folyamatosan kutatja a Balkán cigányzenéjének más zenei műfajokkal és kultúrákkal való kapcsolódási pontjait.
Belépőjegy: 4200 Ft
Early Bird kedvezménnyel
(az első 100 db jegy): 3800 Ft

 

FRISS

Független színházak és művészeti egyetemek előadásai a Dunaparti Művelődési Ház udvarán (Duna-korzó 11/a.)
Esőhelyszín: Dunaparti Művelődési Ház (Barlang)
A sorozathoz tartozó FRISS előadásokkal egyrészt sze¬retnénk bemutatkozási lehetőséget adni a színművészeti egyetemek színészhallgatóinak, a pályakezdő színészek¬nek, és a fiatal, újító szellemű formációknak, másrészt szeretnénk a fiatalabb generációk nézőit is bevonzani a színház világába.
Kedvezményes belépőjegyeink és bérleteink árát a középiskolások és egyetemisták pénztárcájához igazítottuk.
Belépőjegy 1800 Ft előadásonként
Friss bérlet 4500 Ft, érvényes mind a három FRISS előadásra
Friss plusz bérlet 6000 Ft, érvényes mind a három FRISS előadásra és a Liliomfira

 

JÚLIUS 20. CSÜTÖRTÖK, 20:00

Dunaparti Művelődési Ház udvara (Duna-korzó 11/a)
Shakespeare: RÓMEÓ ÉS JÚLIA
A Kaposvári Egyetem Művészeti Kara Színházi Intézete hallgatóinak előadása
Fordító: Mészöly Dezső
Szereplő: Benedek Dániel, Dér Mária, Dunai Csenge, Helvaci Ersan Dávid, Hercegh Péter, Horváth Julianna, Kónya Renáta, Mészáros Martin, Nagy Balázs, Nagy Márk, Szabó Nikolett, Szép Domán, Ticz András,Varga Bori
Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila, Vecsei H. Miklós
Osztályvezető tanár: Uray Péter
Zenei vezető: Kovács Adrián
A Kaposvári Egyetem színművész hallgatóinak vizsga¬előadásában mindenki Rómeó és mindenki Júlia.
Közösen próbálják megérteni és megtalálni a szerelmet, megfogalmazni, mi az a titok, amitől az ember földön¬túlinak érzi magát a szerelemben, és miért kell higgyük, hogy a halál így legyőzhető.
Az előadás hossza: 2 óra 15 perc, szünet nélkül
Belépőjegy 1800 Ft

AUGUSZTUS 17. CSÜTÖRTÖK, 20:00
Dunaparti Művelődési Ház balett terme (Duna-korzó 11/a)
Schiller:
FONDOR ÉS SZERELEM
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak előadása
Schiller: Ármány és szerelem című művének
felhasználásával írta Ungár Júlia
Szereplők: Ballér Bianka, Kovács Tamás,
László Lili, Léstyán Attila, Martinkovics Máté,
Messaoudi Emina, Mészöly Anna, Szántó Balázs, Vilmányi Benett, Vizi Dávid
Osztályvezetők: Zsámbéki Gábor, Fullajtár Andrea
Rendező: Zsótér Sándor
Schillertől látszólag idegen, szokatlan, fekete-fehér világ. A szereplők sokat beszélnek, és ami főleg zavarba ejtő, hogy az érzelmeikről beszélnek. Bonyolultan fogalmaz¬nak, de azért, mert amit megfogalmaznak, az bonyolult. Szenvedélyt megélni és megformálni tudni, felháborodni és felháborodást kiváltani. Egy ilyen nehéz anyaghoz közel hajolni, és kézzelfoghatóvá tenni.
Az előadás hossza: 2 óra 10 perc, szünet nélkül
Belépőjegy 1800 Ft


GYEREKTEÁTRUM

Dunaparti Művelődési Ház udvara, Duna-korzó 11/a
Esőhelyszín: Dunaparti Művelődési Ház (Barlang)
Belépőjegy 1000 Ft, családi jegy 4 főre 3000 Ft
Az előadások hossza: 50-60 perc

 JÚLIUS 16. VASÁRNAP, 10:00 

Dunaparti Művelődési Ház udvara, Duna-korzó 11/a

Makám Együttes: BOGÁRBÁL - gyerekkoncert
A zenekar tagjai:
Korzenszky Klára - ének
Eredics Dávid - klarinét, szaxofon, kaval, furulya
Kuczera Barbara - hegedű, ének
Krulik Zoltán - akusztikus gitár, ének
Boros Attila - akusztikus basszusgitár
Keönch László - dob, ütőhangszerek 21
Belépőjegy 1000 Ft
A koncert tematikája az állatvilág és az ember, különösen a gyermekek kapcsolata. A műsor játékos formában igyekszik közel hozni a mai városi gyermekekhez a természetet, az erdőt, mezőt, tavat, folyót, s a benne élő állatokat. A dalok nem csak a gyerekeket szólítják meg, de kicsit, nagyot, öreget egyaránt, akik játékos kedvüket megőrizték. Hallunk a százlábú születéséről, a karikás szemű nyúl rémálmairól, egy álmedve téli settenkedéseiről, a csiga-bigák tavaszi báljának vendégseregéről, a kabócáról, aki nem szeretett tanulni és még a "ma született" aligátor gyerkőcre leselkedő veszélyekről is. Akinek ez sem elég, azzal kimegyünk az Állatkertbe és a Barlangszínházban meghallgatjuk az ott élő állatok hangversenyét.

JÚLIUS 30. VASÁRNAP, 18:00

Városháza udvara
Jeli Viktória-Darvas Ferenc-Tasnádi István: HEPP!!! – cirkuszi bohócjáték
A Bartók Kamaraszínház előadása
Szereplők: Tőkés Nikoletta, Fritz Attila, Gasparik Gábor
Rendező: Ellinger Edina
Az előadás egy cirkusz porondján játszódik, ahol a Konfetti Trió előadásában a világ legnehezebb, leglélegzet-elállítóbb produkcióját láthatjuk: egy gyermek teljes napját.
Az attrakciók pedig elképesztik a porondon át érkező nézőket. Nem is csoda, hisz minden óvodás jól tudja, mekkora emberfeletti erőfeszítést igényel a reggeli öltözködés, hogy mindkét lábunkra ugyanolyan zokni kerüljön, és ne a pulcsi ujjába bújjon a lábujj...de hatévesen a közlekedési táblák erdejében rolleren eljuttatni azt az irdatlan iskolatáskát az osztályba, az már megérdemli, hogy a végén széttárt karral kiáltsuk: HEPP! Az előadás olyan cirkuszt varázsol a gyerekek elé, ahol a porondon három mutatványos segítségével a mindennapok nehézségei, attrakciókká változnak.
Belépőjegy: 1000 Ft


AUGUSZTUS 6. VASÁRNAP, 10:00

Dunaparti Művelődési Ház udvara, Duna-korzó 11/a
A KEREK KŐ
A Nyáry Bábszínház előadása
Játsszák: Nyáry Bernadett és Tűzkő Sándor
A szegény halász halak helyett csak egy nagy kerek követ visz haza éhes családjának. Mégis, vagyis épp ezért aztán minden jóra fordul, a végére még kapzsi bátyjával is békét köt. Interaktív mese, magyar népdalokkal, fakanál bábokkal, ritmusjátékokkal, tánccal, nevetéssel óvodásoknak és kisiskolásoknak.
Belépőjegy: 1000 Ft


AUGUSZTUS 13. VASÁRNAP, 10:00

Dunaparti Művelődési Ház udvara, Duna-korzó 11/a
AZ ARANYECSET
Az Aranyszamár Bábszínház előadása
Nemes Nagy Ágnes Az aranyecset című verses meséje alapján írta: Szabó Attila.
Játsszák: Baranyai Anita, Érsek–Csanádi Gyöngyi,
Erdei Gergő | Rendező: Szabó Attila
Szádeli az árva kisfiú méltónak találtatott arra, hogy egy aranyecsetet kapjon. Ez az ecset varázsesővel bír, minden megelevenedik, amit rajzol, vagy fest vele. Ez nagyon nagy felelősség…! Főszereplőnk - miközben újabb és újabb kihívásokkal kénytelen szembenézni, kiállja az emberség próbáját, ellenáll a hatalmaskodók kapzsiságának. Nemes Nagy Ágnes keleti meséjét előadásunkban Long, Chang, és Kang, a három utcagyerek meséli el. Ugyanúgy szegények, mint Szádeli volt, ugyanúgy hisznek a teremtő képzelet erejében, mint hősünk hitt. Kezük között a külváros ócska, elhasznált, kidobott tárgyaiból megelevenedik egy varázslatos világ, amit nagyon nagy örömmel játsszunk tinéktek.
Az előadást 5 éves kortól ajánljuk.
Belépőjegy: 1000 Ft


KONCERTEK A BARCSAY MÚZEUM UDVARÁN
Belépőjegy 2000 Ft
Esőhelyszín: Dunaparti Művelődési Ház, Barlang (Duna-korzó11/A)


JÚLIUS 15.SZOMBAT, 20:00 

Barcsay Múzeum udvara (Dumtsa Jenő u. 10.)
SYRIUS LEGACY
Vidakovich Izsák - tenorszaxofon, fuvola
Ludányi Tamás - alt- és szopránszaxofon, EWI
Tempfli Erik - billentyűs hangszerek
Fonay Tibor - basszusgitár
Benkó Ákos - dob, ének
A 70-es években híressé vált Syrius együttes iránt való tiszteletből jött létre a fiatal, kiváló és legtöbbet foglal¬koztatott jazz-zenészekből szervezett együttes, a Syrius Legacy. Maloschik Róbert, korábbi rádiós zenei szerkesztő, a Jazzma.hu című internetes jazzlap főszerkesztője kezdeményezte a zenekar létrehozását. A Syrius Legacy (Syrius-örökség) együttes 2014-ben a Debreceni jazz-napokon mutatkozott be sikerrel, azóta a főváros és az ország számos klubjába és koncerttermébe vitték programjukat. Sikerüket az is bizonyítja, hogy elnyerték már „Az év együttese”, „Az év lemeze” (Devil’s Masquerade – Reloaded) és „Az év koncertje” minősítést is.
Belépőjegy: 2000 Ft


AUGUSZTUS 5. SZOMBAT, 20:00

Barcsay Múzeum udvara (Dumtsa Jenő u. 10.)
HARCSA VERA-GYÉMÁNT BÁLINT DUÓ
Harcsa Veronika - ének
Gyémánt Bálint - gitáros
Harcsa Veronika énekes, dalszerző, generációjának egyik legsokoldalúbb és legkiemelkedőbb énekese, aki egyre inkább kivívja a nemzetközi jazzközönség figyelmét is. Korábbi zenekarával, a 2005-ben alapított quartett-tel négy, számos elismeréssel kitüntetett lemezt készített. Sokszínű, folyamatosan megújuló előadó, aki saját dalait angol nyelven írja, de két albumot is szentelt huszadik századi magyar költők versfeldolgozásainak. Folyamatosan, Európa-szerte koncertezik és írja dalait, jelenlegi fő projektje a Gyémánt Bálinttal gitárossal közös akusztikus duó. Ebben a felállásban eddig két lemezt vettek fel, és rendszeresen turnéznak Európa-szerte. 2015-ben beválogatták a Németországban rendezett Jazzahead! European Jazz Meeting showcase-ére.
Belépőjegy: 2000 Ft

AUGUSZTUS 12. SZOMBAT, 20:00

Barcsay Múzeum udvara (Dumtsa Jenő u. 10.)
GÁSPÁR KÁROLY TRIÓ
Gáspár Károly - zongora
Horváth Balázs - bőgő
Varga Bendegúz – dob
Gáspár Károly zongorista a hazai jazz élet egyik meghatározó szereplője. Triójával saját kompozíciókat és standard-deket egyaránt műsoron tartanak. Zenéjükre jellemző, hogy friss és előre mutató, romantikus és esztetizáló, ugyanakkor tiszteletben tartja a jazz mainstream gyökereit.A hármasban Gáspár Károly partnerei: Horváth Balázs bőgős és Varga Bendegúz dobos. 2017 februárjában jelent meg a trió albuma, „The Outsider” címmel, a Hunnia Records gondozásában. A korongon nyolc Gáspár kompozíció mellett, egy Horváth Jenő dal, a „Ma este nem gondoltam rád” feldolgozása hallható.
Belépőjegy: 2000 Ft


Jegyek elővételben válthatók a szentendrei Tourinformban (26/317-966), az Interticket országos hálózatában (www.jegy.hu), online a www.szentendreiteatrum.hu és a www.szentendreprogram.hu oldalon.

 

 

Kiegészítő információk