Árvízvédelmi támogatás Szentendrén a Dumtsa Korzón

Az árvízvédelmi helyzet a most hétvégi Dumtsa Korzó célját is ennek megfelelően alakította át. A kiállítók és koncertek helyett hátteret igyekszik adni a gáton dolgozó önkénteseknek, élelmet, italt, pihenőhelyet biztosítani számukra pénteken, szombaton, vasárnap, és ameddig a szükség úgy kívánja.

(Szerkesztőségünk, Főszerkesztőnk vezetésével, harmadmagával önkéntesként vett részt két napon keresztül az árvízvédelmi munkákban Szentendrén, a Duna védvonalán. A Szerk.)


A keddi nap folyamán már meghirdetésre került „Kondérral az árvíz ellen” akció keretében önkéntesek bevonásával folyamatosan készülnek hideg étellel (szendvics, pogácsa) és itallal (meleg tea, víz), és ezen kívül minden nap 100 adag meleg ételt is (voucher alapján, amit minden önkéntes kap) kiosztanak a védekezési munkákat koordináló városi csapat segítségével.

A Korzó a város lakossága számára pedig egyfajta agora feladatát igyekszik majd ellátni, ahol beszélhetnek, információt cserélhetnek, valamint tájékoztatást kaphatnak a város részéről az aktuális helyzetről, és az esetleges további önkéntesi munkalehetőségekről.

A gátakon szorgoskodó családok tehermentesítéseként pedig gyermek megőrzés, játszóház és kézműves foglakozások biztosításával is szeretnének a programgazdák hozzájárulni a sikeres védekezési munkálatokhoz.

A hétvége fő koordinátorai a Dumtsa Korzón:

Novák Gábor

Dr. habilKálnoki - Gyöngyössy Márton - Szentendre város kulturális és turisztikai vezetője  

www.dumtsakorzo.hu

 

Kiegészítő információk