35 éves a Kalendart Kiadó
- Részletek
- Közzétéve: 2024. november 29.
A rendszerváltás küszöbén, egy olyan időszakban, amikor Magyarország fokozatosan nyílt a piacgazdaság felé, három merész vállalkozó úgy döntött, hogy saját kezükbe veszik sorsukat. 1989. október 19-én, mindössze négy nappal az új Magyar Köztársaság kikiáltása előtt megalapították a Kalendart Kiadó Kft-t.
A kiadói piac, amely addig állami kézben volt, ekkor kezdett átalakulni. A Kalendart Kiadó a kezdetektől fogva a változás és az innováció motorja volt, olyan termékekkel jelent meg a hazai piacon, amelyek korábban nem voltak elérhetőek.
Az elmúlt 35 év során a Kalendart Kiadó számos kihívással szembesült, de mindig sikerült talpra állnia. A dömpingáru megjelenése, a gazdasági és a világjárvány okozta válságok, az analóg korszakból a digitális világba való átmenet mind-mind próbára tette a vállalatot. Azonban a folyamatos fejlesztésnek, az ügyfélközpontúságnak, a rugalmas gondolkodásmódnak és a munkatársak elhivatottságának köszönhetően a Kalendart Kiadó mindig képes volt alkalmazkodni a változó körülményekhez.
Továbbra is elkötelezettek a minőségi kiadványok és szolgáltatások nyújtása mellett. Az elkövetkező években is szeretnék tovább bővíteni termékkínálatukat, új piacokra lépni és még szorosabb kapcsolatot kialakítani a naptáraik használóival. (x)
Továbbélő csomagolás
- Részletek
- Közzétéve: 2022. november 14.
Az EU-ban a papír és a karton újrahasznosítási aránya 82 százalék. A vállalatok és a kutatóintézetek azonban még ennél is ambiciózusabb célok eléréséért dolgoznak együtt, de a csomagolások újrafelhasználása is fontos szerepet játszik.
Forrás: Metsä Board Fachmagazin, 2022 Sommer Szöveg: Marja Berisa Fotók: 4evergreen, VTT, Metsä Group
Fordította: LUPE Magazin (Keresztes Tamás)
Új normák a csomagolásokban
- Részletek
- Közzétéve: 2021. december 16.
A mércét az e-kereskedelem határozza meg, de minden csomagolásnak hiteles fenntarthatósági koncepcióval kell rendelkeznie, és megtervezésekor szem előtt kell tartani a higiéniát is.
Forrás: Metsä Board Magazine 2021
Szöveg: Markku Rimpiläinen
Illusztráció: Dan Matutina, Metsä
Fordította: LUPE Magazin
Oskar Lingqvist Senior Partner McKinsey
Ricoh digitális textilnyomtatás
- Részletek
- Közzétéve: 2021. október 29.
A Ricoh a digitális textilnyomtatás következő evolúciós állomását mutatta be a nyomdaipari szolgáltatóknak az „Innovate” online rendezvényén.
A Ricoh az október végén a virtuális Innovate rendezvényen mutatta be a digitális textilnyomtatás fejlődésének következő lépéseit.
Boldog Új Évet Kívánunk
- Részletek
- Közzétéve: 2020. december 31.